 | Bemutatkozunk |
Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény szerint csak az folytathat ügyvédi tevékenységet, aki valamelyik helyi ügyvédi kamarának a tagja. Ennek megfelelően a Budapesti Ügyvédi Kamara (BÜK) a Budapesten praktizáló ügyvédek köztestülete, melynek jelenleg mintegy 5,200 tagja van; ez az ország teljes ügyvédi létszámának kb. 60%-a.
A Budapesti Ügyvédi Kamara több mint 130 éves múltra tekinthet vissza: valamennyin büszkék vagyunk arra, hogy olyan köztestület tagjaiként tevékenykedhetünk, amelyben egykoron olyan kiválóságok működtek, mint Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Eötvös Károly. A BÜK történetéről itt olvashat.
Kollégáink jelentős része még ma is egyedül, vagy néhány személyes társas irodában dolgozik, de az utóbbi időben nő a 20-30 vagy ennél is több tagot illetve együttműködő ügyvédet számláló, elsősorban az üzleti élet igényeit kiszolgáló, nagyobb irodákban dolgozó kollégák száma is. Emellett számos neves, európai és USA-beli ügyvédi cég van jelen szabályozott körülmények között, magyar ügyvédekkel együttműködve a magyar jogi szolgáltatási piacon.
Tagjaink mintegy fele hölgy, akik sajátos érdekeik megjelenítésére nemrégiben országos egyesületet is alakítottak.
Az utóbbi másfél évtizedben jelentősen átalakult a pesti ügyvédség szerkezete. Létszámunk majd’ megtízszereződött, s a hivatás gyakorlásának feltételei is radikálisan megváltoztak. Mind több az ügyvédi szakvizsgán túl, akár több posztgraduális végzettséggel is rendelkező, nyelveket is jól beszélő ügyvéd. Irodáinkban gyorsan teret nyert a modern technológia, egyre többen járatosak már az elektronikus, ún. e-eljárásokban is. Hivatásunk együtt változik a világgal, amely körülvesz bennünket.
A Kamarának, mint a törvény által létrehozott ún. köztestületnek az elsődleges célja és feladata az ügyvédek közhitelű nyilvántartása és önigazgatáson alapuló igazgatása. A Kamara szervezi az ügyvédek folyamatos szakmai továbbképzését, választott szervei útján tagjai felett fegyelmi jogkört gyakorol, képviseli a budapesti ügyvédeket a nemzetközi ügyvédi közéletben és aktívan közreműködik az ifjú ügyvédnemzedékek képzésében.
Uniós tagországként Magyarországon is harmonizált a tagországokból idetelepülő ügyvédek tevékenységének szabályozása: az ügyvédi tevékenységi körbe tartozó jogi szolgáltatást eseti vagy állandó jelleggel hazánk területén folytatni kívánó, saját tagállamukban ügyvédként bejegyzett személyek, ún. európai közösségi jogászként, végezhetnek és e tevékenységük során a saját anyaországukban szerzett és az ottani hivatalos nyelv(ek)en használt, nem magyar nyelvű hivatásbeli elnevezéssel (pl. advocate, solicitor, barrister, avvocato, avocat, авокат, advokát, Δικηγόρος, Rechtsanwalt, stb.) működhetnek, és adhatnak jogi tanácsot az uniós jogról, saját anyaországuk jogáról, vagy akár a magyar jogról is. Azoknak az európai közösségi jogászoknak, akik magyar ügyvéddé kívánnak válni, három éves magyarországi működés után a BÜK által szervezett meghallgatáson kell bizonyítaniuk a magyar jogi nyelvben és a hatályos magyar joganyagban való megfelelő jártasságukat, s ennek sikere esetén Kamaránk felveszi őket tagjai sorába. Ezzel az aktussal az európai közösségi jogászok teljes jogú magyar ügyvéddé válhatnak és tevékenységüket az egész ország területén, a magyar állampolgárságú ügyvédekkel teljesen azonos feltételek mellett gyakorolhatják. Jelenleg több mint harminc európai közösségi jogász szerepel a Kamara nyilvántartásában.
A nem az Európai Unióból (tipikusan az USÁ-ból, Kanadából és Ausztráliából) érkező, állandó jelleggel Magyarországon praktizáló jogászok a külföldi jogi tanácsadók. A kamarai névjegyzékbe való bejegyzésük és a magyar ügyvéddel való együttműködésük kötelező, és kizárólag saját hazai jogukról, nemzetközi jogról, és az ezekkel összefüggő joggyakorlatról - tehát a magyar jogról nem - adhatnak tanácsot.
A magyar ügyvédség legrégebbi és - mind társadalmi jelentőségét, mind taglétszámát tekintve - legjelentősebb köztestülete a Budapesti Ügyvédi Kamara aktívan részt vesz az ügyvédség nemzetközi szervezeteinek munkájában és szoros kollegiális kapcsolatokat ápol számos, a szomszédos országokban és az Európai Unió távolabbi tagországaiban működő ügyvédi kamarával, szakmai szervezettel. Az Európai Unió Ügyvédi Kamaráinak Szövetsége első alelnöki tisztségét jelenleg kollegánk, dr. Köves Péter ügyvéd látja el.
Reméljük, honlapunkon választ találnak a magyar joganyaggal, a közigazgatás és az igazságszolgáltatás működésével kapcsolatos kérdéseikre is és segíthetünk abban is, hogy a szükségletüknek megfelelő képzettséggel és tapasztalattal rendelkező ügyvédet, európai közösségi jogászt vagy külföldi jogi tanácsadót találjanak.
|