 | Mediáció - A büntető-mediációs eljárásról – dióhéjban |
Válasszon ügyvédet
A mediációs megbeszélés kezdetén a mediátor elmagyarázza a feleknek (a sértettnek és az elkövetőnek) az eljárás célját, jogaikat és kötelezettségeiket, majd – egymás jelenlétében vagy akár négyszemközt - meghallgatja őket és megtekinti az ügy dokumentumait. Ennek utána a felek, a mediátor tevékeny közreműködésével igyekeznek megállapodást kötni. A mediáció akkor éri el a célját, ha az elkövető és a sértett között egy olyan megállapodás jön létre, amely alapján az elkövető vállalja a kár megtérítését vagy a bűncselekménnyel okozott kár egyéb módon történő jóvátételét és ezt a sértett elfogadja. A megállapodásnak tartalmaznia ezen felül, hogy az eljárás költségeit ki viseli (hiszen a mediáció nem ingyenes szolgáltatás). A megállapodásban foglaltaknak meg kell felelniük a jogszabályoknak, ésszerűeknek kell lenniük és nem ütközhetnek a jó erkölcsbe.
A megállapodást a mediátor okiratba foglalja, amit a sértett és az elkövető is aláír. Az így írásba foglalt megállapodás közokirat. Ez azonban csak a mediációs eljárás céljaival összhangban használható fel, más jogi hatás kiváltására alkalmatlan. Fontos tudni: a megállapodás nem szükségszerűen tartalmazza a sértett teljes vagyoni kártalanítását, tehát később lehetősége nyílhat arra, hogy a megállapodásban foglaltakon túl is megkísérelje polgári jogi igényeit érvényesíteni. A közvetítő a meghallgatásról feljegyzést készít, melyben összefoglalja az eljárás menetét, úgy, hogy a szabályok betartása később is ellenőrizhető legyen. Az eljárás akkor fejeződik be eredményesen, ha az elkövető a bűncselekménnyel okozott kárt a sértettnek megtérítette/jóvátette. A befejezést követően a mediátor az eljárásról jelentést készít, amelyet a megállapodást tartalmazó közokirattal együtt elküld az ügyésznek/bíróságnak valamint a sértettnek és az elkövetőnek (képviselőiknek). Ilyen esetben az ügyész a büntetőeljárást megszünteti vagy a bíróság a büntetést korlátlanul enyhítheti.
Eredménytelen mediáció esetén – ha a megállapodást az elkövető a vállalt határidőre nem teljesíti, vagy ha a megállapodás a mediációs eljárás megkezdésétől számított 3 hónapon belül nem születik meg – a büntetőeljárás tovább folytatódik, az ügyész vádat emel az elkövetővel szemben és bűnösségéről a bíróság, a szokásos büntetőeljárásban dönt.
Az itt elhelyezett információknak nem az a céljuk, hogy konkrét eljárásokban jogi tanáccsal szolgáljanak. Amennyiben többet kíván tudni a fentiekről vagy jogai védelme érdekében ügyvédre van szüksége, válasszon ügyvédet a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjai közül!
Válasszon ügyvédet
|