Ügyvédakadémia – 2020

Folytatódik az Ügyvédakadémia!

Jelentkezzen Ön is a preferált szakmai csoportba, és vegyen részt annak rendezvényein. A csoport tagjai több jogterület aktuális problémáit, újdonságait dolgozzák fel, és konzultációs lehetőséget is kapnak. A szakmai csoportok olyan szakmai műhelyeket jelentenek, amelyek lehetőséget biztosítanak az egy-egy jogterület iránt érdeklődők számára az alaposabb jogszabályi és gyakorlati ismeretek elsajátítására.

A 2020. évben elindult kötelező képzés célja egyezik azon törekvésünkkel, hogy a kollégák folyamatosan tudják szakmai ismereteiket bővíteni, ugyanakkor az Ügyvédakadémia programján való részvétellel szeretnénk biztosítani a kötelező képzés során elérhető kreditpontokat is azok számára, akik regisztrálnak.

Figyelem! A továbbképzési kötelezettség csak az ügyvédre, az alkalmazott ügyvédre, a kamarai jogtanácsosra, és az ügyvédi tevékenységet Magyarországon állandó jelleggel folytató európai közösségi jogászra és alkalmazott európai közösségi jogászra terjed ki.

Fontos, hogy az Ügyvédakadémia képzési eseményein való részvételnek nem feltétele a regisztráció, figyelemmel arra, hogy a korábbi tapasztalatok szerint a regisztráció és a konzultáción való részvétel között nem volt összhang. Ezért a regisztráció korábbi funkciótlansága megszűnik, és a kreditpont szerzésének lehetőségét teremti meg.

A regisztráció lehetősége a képzési eseményeket megelőző héten szerdán, 16 órakor nyílik meg. 

Képzési eseményenként 2, vizsgával záruló képzés esetén 4 kreditpont megszerzése lehetséges.

A regisztrációt követően a személyes “Regisztrációs lap” a felületről közvetlenül letölthető (a “Jelentkezés” gomb melletti letöltés ikon segítségével). Kérjük, hogy a letöltött “Regisztrációs lapot” az előadásra történő sikeres beléptetés (és a kreditpontok jóváírása) érdekében hozza magával (elektronikus vagy nyomtatott formában)! A “Regisztrációs lap” a felületről a későbbiekben is bármikor letölthető!

A “Regisztrációs lap” a digitális jelenléti ívhez szükséges QR kód mellett tartalmazza a kreditpont megszerzéséhez szükséges valamennyi egyéb adatot is (név, KASZ, előadás részletei). 

A képzési eseményen a kreditpontot szerezni kívánó kolléga QR kódját a kihelyezett leolvasó készüléken (táblagépen) automatikusan le tudja olvasni érkezéskor és távozáskor, és ezekből az adatokból számítja ki a rendszer a megszerzett kreditpontokat. Az oktatóink felkérése továbbra is a képzésre vonatkozik, így bár vezetni fogják a jelenléti ívet, de nem feladatuk a kreditpont szerzéséhez szükséges készülékek kezelése.

A kreditpont megszerzése érdekében regisztrált kollégáknak kell gondoskodniuk arról, hogy rendelkezzenek QR kóddal a képzési eseményen.

Az EZEN AZ OLDALON felsorolt képzések közül válassza ki az Önt érdeklőt, majd az előadás címe mellett szereplő “Jelentkezés” gombra kattintva kezdeményezheti a regisztrációt a 2020. március 9-i héten tartandó előadásokra.